az egész akkor kezdődött amikor anyám megismerte apámat....

Apuék Erdélyből szöktek át a határon még anno, hogy itt élhessenek Magyarországon. Anya sokszor mesélte, hogyan ismerte meg aput. Éppen suliba ment vonattal, amikor meglátta, és apa leszólította őt. Apa akkoriban a katonaságnál szolgált, így nahgyon ritkán találkoztak, de folyton leveleztek. Elvileg évekig udvarolt neki apu, míg anyu végül megadta magát és hozzá ment. Anya terhes volt már velem, amikor összeházasodtak, így én is ott lehettem az esküvőn. Persze csak képletesen.

A baj csak az, hogy ezt apa szülei nem nézték jó szemmel. Ugyanis anyámat egyszerűen csak...r.bancnak titulálták, mert egyszer elhagyta aput, mert megijedt, hogy ez milyen komoly dolog. Szerintem érthető. Na mindegy. Azóta gyűlölik anyámat.A házat amiben élünk apu meg az apja csinálták együtt, mivel mind a kettő kőműves. Már itt laktunk amikor megtörtént a baj. Én már megszülettem, de még csak kisbaba voltam, amikor a nagyszüleim azzal vádolták anyámat, hogy megcsalta aput az egyik férfival aki itt lakik az utcában. Meg is akarták verni...Szerencse, hogy apu ott volt. Nem is tudom mi történt volna anyuval, ha...Belegondolni se merek. Azért a papám kőműves és elég erős ember. Sokszor hallgattam aputól, hogyan verte meg őket a papa szíjjal vagy anélkül..

Lényeg a lényeg, akkor anya elhatározta, hogy elmegyünk innen. Lett is volna hova mennünk, mert az anyukája, az én csupaszív másik nagymamám felajánlotta, hogy lakjunk náluk. Anya már indulásra kész volt, és apa is éppen a csomagokat pakolta a kocsiba amikor, kimentek a nagyszüleim..és elkezdtek magyarázni, hogy beszéljék meg, meg nem úgy gondolták stb.. Féltek, hogy mi lesz velük ha apa az ő kicsi fiúk aki dolgozott helyettük is, elmegy.

Végülis ittmaradtunk. Sajnos. Anya sokszor átkozza a napot amikor lehetőságe lett volna elmenni innen és mégis maradt.

Megkeserítették az életünket. Folytonos viták, beszólások stb. Időközben megszületett az öcsém Peti. Kiderült róla, hogy autista. Erre a kedves kis nagyszüleim anyámat hibáztatták, hogy biztosan miatta van ez. hónapokon át kellett hallgatnunk a marhaságait a ˝˝mamámnak˝, míg végre beletörődött ő is.

Időközben felcseperedtünk, én 15 vagyok, Peti pedig most tölti a tizet. A mai napig gyűlölöm őket és szerintem jogosan. Az évek folyamán volt hogy anyámat és engem is az utcára akartak rakni. Szerencse, hogy apu nem engedte. Fizetnünk kell azért is, hogy itt lakhassunk. Megy folyton a háborúzgatás. Emlékszem arra amikro kitört a 3.Világháború..

Egy németórávalkezdődött. Fura mi?.

Emlékszem, projektmunkát kaptunk a tanártól amit hárman kellett megcsinálnunk. Így hát felhívtam anyut, hogy átmehetünk-e hozzánk, hogy megcsináljuk a házit. Két barátnőmmel voltam egy csoportban. Anya megengedte, hogy nálunk csináljuk, hisz a tanulás mindenek felett áll. Ha tudom mi lesz belőle... Nyitottam a kaput, előreengedtem őket. Csakhogy akkor kijött a házból a ˝mama˝.

-Hát ezek meg kik?-nézett rám elég gorombán.

-A barátnőim. Azért jöttek, hogy meg tudjuk csinálni a házit,mert csoportmunka volt.-feleltem halkan. Időközben kijött a másik mamám, aki éppen nálunk volt segíteni. (Erről annyit kell tudni, hogy a Bönyi-mama,aki azért bőnyi mert ott lakik, azért volt nálunk, hogy ránk vigyázzon amíg anyu és apu dolgoztak.Én túl kicsi voltam még, hogy egyedül vigyázhassak Petire.)

-És ezt kivel beszélted meg?-Kérdezte szúrós szemmel nézve ránk ˝mama˝.Égett a képemen a bőr, hogy a barátnőim, az osztálytársaim előtt kell jelenetet rendeznie.

-Anya megengedte. Beszéltem vele. És apa is megengedte.-feleltem kicsit határozottabban. Na igen. Anyu után apu is felhívtam, hogy átjöhetnek-e a többiek.

-Jólvan, én nem bánom.-felete elég bunkó hangon ami rosszat jelent mert ez a hang és ez a nézés azt jelenti:-Jólvan, én nem bánom, de lesz ennek még folytatása.
Felmentünk ezek után a lépcsőn, be a házba. Bőnyi-mama éppen kürtöskalácsot sütött íyg isteni illat keringett a házban. Megmutattam nekik a szobámat, aztán akonyhában az asztalon megcsináltuk a feladatot. Utána ettünk kürtöskalácsot, és időközbe megérkezett anyu is a munkából. elvoltunk egy darabig. Beszélgettünk egy kicsit aztán miután a bőnyi-mama csomagolt egy kalácsot nekik a hazaútra, kikísértem őket. Aztán visszamentem a házba anyuhoz. Egyből elkezdtem magyarázkodni anyának, hogy csak a feladat miatt jöttek át, mert nem akartam egyest kapni stb. De anya csak megölelt és azt mondta, hogy tudja, nincs semmi baj.

Délután olyan este tájban inkább, feljött a ˝mama˝ és elkezdett apáékkal veszekedni, hogy ez nem átjáró ház ide nem jöhet senki stb. A vita addig fajult, hogy annyira összekaptak, hogy az a némber visszaadta az összes ajándékot amit tőlünk kapott. Szülinapi, névnapi ajándék, minden. Közben bőgött meg magyarázott. Még ő van megsértve??? Mi van? Ez most komoly?

Én a szobámba mentem mert nem bírtam hallgatni hogyan szídnak engem és egymást. Őszintén megvallva féltem. Odabújtam a bőnyimamámhoz és csak sírtam. Olyan dolgok jöttek elő a vita közben amit nem is értek miért kell ezt így szóba hozni, és egyébként is. Az volt, hogy mi az, hogy a bőnyi-mama itt van hetekig? Biztos ide akarjuk költöztetni... Hogy ő nem lehet itt egy hétnél tovább, mert ez milyen dolog. Mindegy sokminden előkerült. Valamikor aztán megunta és lement. Ki se mertem menni. Apa tiszta ideg volt, anya sírt. Én meg... Úgy éreztem minden az én hibám. Annyira szerettem volna eltűnni. Attól féltem, hogy utcára tesznek minket, és akkor mi lesz szegény Petivel...?

Egész éjjel forgolódtam, nem bírtam aludni, mert tudtam ,hogy vár rám a másnap. Ilyenkor iskolaidőben mindig Verával mentem suliba, mert egy iskolába jártunk, akkor meg miért menjünk külön. Úgy szokott lenni, hogy én reggel lemegyek hozzájuk és onnan indulunk együtt. Nagyon féltem, de valamennyire sikerült összeszednem magamat, hogy majd később széteshessek.

Kopogtam. Kinyitottam az ajtót, köszöntem illedelmesen és némán ácsorogtam az ajtóban azért imádkozva, hogy Vera legyen kész és mehessünk. De nem úsztam meg. Mert miért is úsztam volna meg. Kpatame gy alapos fejmosást, amit inkább nem részleteznék.....hogy jövök én ahhoz, hogy..mégis mit képzelek...ez az ő háza nem az enyém... ha nem tetszik el lehet menni.. és még sok minden.

A suliig Verával mentem, de ő megértette, hogy most nincs kedvem beszélgetni így csöndben ballagtunk a suli felé. Bementem a terembe, aztán ki mert rámtört a sírógörcs, ami már útközben is gyötört de tartottam magam..

Szóval ez volt. Azóta még mindig vannak viták. Elég nagyok. Legszívesebben elhúznék innen akárhová. De nem tehetjük meg magunknak, hogy vegyünk egy házat..Még nem. Vannak jobb és rosszabb időszakok, van a vihar előtti csend, a vihar és a jópofizás.. uhh a jópofizást mennyire rühellem. Amikor úgy tesz mindenki mintha mi egy nagy boldog család lennénk, közben meg mindenki azon gondolkodik hogyan nyírná ki, vagy csak osztaná ki a másikat.

Szóval így történt ez..És történik most is..A sok sérelem ami ért minket. Amit leírtam ez annak csak max a 45 százaléka. Nme tudok nekik megbocsátani. De nem is akarok. Visszakapják még ezt a sok rosszat amit velünk tettek. A mit megérdemelnének.

A mostani hangulatra a vihar előtti csend jelzőt tudnám használni. Napokig nem láttam egyiket sem. Szerencsére. És most végre elmennek egy hétre. Senki sem lesz itthon. HALLELUJA!!!!!!!! Csak Verát sajnálom, mert ő nem akar menni. Azt mondta, hogy az egész út nekik abból áll, hogy a szülei vitatkoznak mindenen, nincs idő szétnézni rendesen stb. Utálja az egészet. Nem csoda..

Szóval ezért és még milliónyi apróbb és nagyobb okból kifolyólag utálom őket....

Oldal: miért utálom a nagyszüleimet?hát ezért.
Az én oldalam:) - © 2008 - 2025 - lauoldala.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat